Itt tartok vele éppen, az első minta sor befejeztével. Sajnos nem haladok vele olyan tempóban, mint szerettem volna, de majd alakul. Kisebb hibákat is beszereztem vele, bár ez a képen nem igazán látszik, de hát nem gondoltam amúgy sem, hogy az első művem hibátlan lesz.
Eddig egy gombolyagot evett meg a kicsike, ez 100 grammot és 164 métert jelent.
A fonal amelyet használok az pedig ez.
A következő kép amit szeretnék majd feltölteni a már kész takaró lesz reményeim szerint, mert már tervezek egy másik mintával egy új takarót.
Ami miatt viszont írok, az az, hogy összedobtam egy minta leírást, ami nekem egyszerűbb, mint az angol verzióban számolni a szemeket folyamatosan, erre csak ránézek és már látom, hol tartok, mi következik.
Felteszem, hátha valakinek még hasznos lesz. Mellé pedig felteszem az eredeti minta leírást is.
Saját mintám elérhető itt.
Az eredi minta pedig Filomena Lanzara -tól innen érhető el, közvetlen link pedig ez lenne.
LETÖLTÉSI SEGÉDLET
A linkekre kattintás után a dokumentumok letölthetőek a következőképpen:
1; Kattints a linkre.
2; Majd a megnyílt ablakban található egy letöltés gomb, kattintás és mentés.