Hoztam egy újabb ajándék ötletet.
Az ajándékozott szereti a növényeket, így egy kaspóval nem lehetett mellé lőni, másik nagy kedvence Mickey egér. Ebből a két dologból pedig már lehet alkotni.:)
Így készült el ez a kaspó.
Van még otthon egy ajándék, ami igaz, hogy 2012-es karácsonyi ajándék volt páromnak,de hozok arról is egy rövid leírást, hogy megmutassam, mert nem mindenki mondhatja el, hogy van egy kézzel készített Tardis a szobájában.:)
A babatakaró pedig készülget, de már elfogyott a második adag gombócom, és voltam oly buta, hogy nem vettem meg korábban, és azt sem tudom mikor lesz időm elmászni a beszerzési pontra, de majd igyekszem.
Szép napot mindenkinek! :)
Nikkie-ke Kincsei
2014. március 11., kedd
2014. március 4., kedd
Diplomaosztóra ajándék
Párom sikeresen levizsgázott, és biztonságtechnikai mérnök lett. :) Nagyon büszke vagyok rá, és valami igazán egyedivel szerettem volna meglepni.
Ezért készült el ez a dobozka.
Az eredeti ötletet innen merítettem.
Kreatív Hobbi boltban vettem egy kapcsos kis dobozt, valamint fából készült betűket és számokat.
Ezeket festettem le kék és narancssárga színnel és ragasztottam fel a dobozra.
Így már el is készült egy olyan ajándék ami emlékezteti majd erre az évre.
Aztán ebbe a dobozba tettem olyan dolgokat, amiket tudom, hogy szeret.
Ez a boboz 2000-2300 Ft-ból elkészült. Később szeretném majd magát a doboz oldalait is kidekorálni, majd hozok erről is képet. :)
Tartalma:
Kaparós sorsjegy, kis üvegű italok, mérges madarasos tescos matricásalbum, csoki és egy kémcsőben kapott egy levelet.
Egy másik ajándék, egy kirándulás áprilisban, amit egy kicsit egyedi módon csomagoltam.
Színes papírból hajtogattam 3 kis gyémántot, majd a maradékból szívecskés lyukasztóval vágtam kis szíveket, ezeket beleszórtam.
A kirándulás időpontja és helyszíne sárga színű szíveken voltak, egy szíven egy betű. Ezeket is beleszórtam a gyémántokba, majd összeráztam. a harmadik gyémántba személyes üzenetet írtam a szívekre.
Kellemes kis játék volt. :)

2014. február 11., kedd
Kötött Babatakaró Projekt - Mintaleírás
Itt tartok vele éppen, az első minta sor befejeztével. Sajnos nem haladok vele olyan tempóban, mint szerettem volna, de majd alakul. Kisebb hibákat is beszereztem vele, bár ez a képen nem igazán látszik, de hát nem gondoltam amúgy sem, hogy az első művem hibátlan lesz.
Eddig egy gombolyagot evett meg a kicsike, ez 100 grammot és 164 métert jelent.
A fonal amelyet használok az pedig ez.
A következő kép amit szeretnék majd feltölteni a már kész takaró lesz reményeim szerint, mert már tervezek egy másik mintával egy új takarót.
Ami miatt viszont írok, az az, hogy összedobtam egy minta leírást, ami nekem egyszerűbb, mint az angol verzióban számolni a szemeket folyamatosan, erre csak ránézek és már látom, hol tartok, mi következik.
Felteszem, hátha valakinek még hasznos lesz. Mellé pedig felteszem az eredeti minta leírást is.
Saját mintám elérhető itt.
Az eredi minta pedig Filomena Lanzara -tól innen érhető el, közvetlen link pedig ez lenne.
LETÖLTÉSI SEGÉDLET
A linkekre kattintás után a dokumentumok letölthetőek a következőképpen:
1; Kattints a linkre.
2; Majd a megnyílt ablakban található egy letöltés gomb, kattintás és mentés.
2014. február 6., csütörtök
Kötött Babatakaró Projekt
Na igen, ez a perc is elérkezett végre! :)
Boldogan vágok bele a szinte ismeretlenbe, de nem bánom, kell a kihívás.
Mint említettem babaváró buli van készülőben, és arra gondoltam ha már kötni tanulok, akkor végre egy projekt aminek neki is állhatok és valami kézzel foghatót is megkötök, nem csak különböző minták gyakorlását.
Kötni tanulni újévi fogadalomként kezdtem el, eddig pedig csak gyakoroltam, és úgy gondolom, ha nem is tökéletesen, de már egyszerűbb mintákkal szerintem elboldogulok.
Nézegettem milyen is lesz a tökéletes minta amíg meg nem láttam Macus egy takaróját. Rögtön tudtam, hogy ez kell nekem, hiszen csodaszép.

Szóval ez lesz a projekt, igyekszem haladni majd vele, és néha néha beszúrni egy két képet magáról a folyamatról, hogy az idő előre haladtával hogyan haladtam a munkával, hiszen ez lesz életem első kötött kincse. Sok sikert nekem, remélem nem szúrom majd el :)
Amint hazaértem, már szedem is fel a szemeket. :D
2014. február 4., kedd
Túros-barackos Charlotte torta
Túrós-barackos Charlotte torta:
Hozzávalók:
5 tojásból piskóta
sárgabaracklekvár
25 dkg vaj, vagy Rama
25 dkg porcukor
50 dkg tehéntúró
2 csomag vaníliás cukor
1 csomag vaníliás pudingpor
1 doboz őszibarack konzerv
6 dl tejszín
tej
2 csomag habfixáló
Elkészítés:
5 tojásból piskótatésztát készítünk, sütőpapírral bélelt nagy gáztepsiben megsütjük. Ha elkészült, még melegen, nedves konyharuhában feltekerjük.
Ha kihűlt, megkenjük sárgabaracklekvárral, és újból feltekerjük, majd ujjnyi vastagra felszeleteljük.
A vajat a porcukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tehéntúrót és a vaníliás cukrot. A vaníliás pudingport a tejben felfőzzük, és ha kihűlt, a túrós krémhez keverjük.
Egy tálcára teszünk egy tortakarimát, melyet sütőpapírral kibélelünk. A piskótaszeletekkel szépen, szorosan a tortamintát belülről körberakjuk (8-10 db csak a széle), utána az alját is kirakjuk a piskótával, jó szorosan, hogy ne legyen üres hely.
A szeletekkel kirakott tortaformába öntjük a túrós tölteléket. A konzerv őszibarackot (lehet friss őszibarack is) lecsepegtetjük, és kis kockákra vágjuk, majd a krém tetejére halmozzuk. A tejszínt 2 csomag habfixálóval kemény habbá verjük, és a torta tetejére nyomjuk.
Tetszőlegesen barackkal, marcipánnal, reszelt csokival díszíthetjük, hűtőbe tesszük.
Tálaláskor a tortakarimát és a körbetekert sütőpapírt levesszük a tortáról.
Eredeti receptet itt találod.
2014. január 24., péntek
Hatalmas Hír :)
Tegnap kaptam egy kedves barátnőmtől a hírt, hogy gyermeket vár, bennem pedig szinte azonnal megfogalmazódott a gondolat, és szállingózni kezdtek a tervek is egy baráti körben eltöltött délutánról, avagy egy babaváró buliról.
Gyűjtögettem már ötleteket, tanácsokat. Hamarosan elkezdem feltölteni a dolgokat.
Addig pedig még egy pár napon keresztül jönnek a torta receptjeim. :)
Gyűjtögettem már ötleteket, tanácsokat. Hamarosan elkezdem feltölteni a dolgokat.
Addig pedig még egy pár napon keresztül jönnek a torta receptjeim. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)